Asahi M60E3 Super DX
Prehisztorikus airsoft


Kevesen vannak tisztában vele, hogy az airsoft igazi pionír-korszaka az első Tokyo Marui AEG 1991-es megjelenése előtt zajlott. A játékot még csak maroknyi lelkes rajongó művelte Japánban, a fegyvereket kisebb cégek gyártották: JAC, MMC, Falcon Toy, Kokusai, Toytec, MGC, LS, Chiyoda, Yonezawa, Asahi – hogy csak néhányat említsünk a feledésbe merült nevek közül...

A technika csúcsát akkoriban a gázzal meghajtott airsoft puskák jelentették, melyek sokszor hopup-pal sem rendelkeztek. A játékosok gyakran külső gáztartályokat használtak, mert más lehetőség nem volt a sorozatlövő fegyverek hosszabb ideig működtetésére. A meghajtás egy, vagy több összekapcsolt „flon” (freon-12) palackkal, ritkábban kézi pumpálással feltöltött, sűrített levegős tartállyal történt. A palackot vezeték kötötte össze a fegyverrel, ami kényelmetlen és illúzióromboló volt, de a szükségszerűség ezt diktálta. A fegyverek többsége a mai AEG-ek megbízhatóságát, lőtávolságát ezzel a terjedelmes szerelékkel sem érte el.

A gyártók egy része körömszakadtáig ragaszkodott a saját túlbonyolított, alacsony hatásfokú rendszereihez, míg mások új megoldásokkal kísérleteztek (pl. gáz-elektromos hibridek, utólag beszerelhető hopup), illetve különféle népszerűtlen, játékra nehezen használható replikákat fejlesztettek. A marketingre, reklámra jellemzően keveset fordítottak.

Sajnos törvényszerű volt, hogy amikor beütött a korszakra jellemző nagy Japán gazdasági recesszió, sok belterjes kisvállalkozás képtelen volt megújulni, és szinte nyomtalanul eltűnt a süllyesztőben. Másoknak a kegyelemdöfést a Tokyo Marui modern elektromos fegyverei adták meg. A „régiek” közül csak olyan nevek maradtak talpon, mint a Marushin, Tanaka Works, Sun Project, Sheriff, Western Arms, vagy az airsoft „matuzsálemének” számító Maruzen. Ezzel zárult le a „klasszikus airsoft” korszaka.


"Flon" (Freon) szerelék a klasszikus időkből


Mi a klasszikus airsoft?

Klasszikus airsoft alatt tipikusan az 1991 előtt gyártott, vagy erre az időszakra jellemző, archaikus gázrendszerekkel működő fegyvereket értjük. Ide szokás sorolni az Escort-meghajtású replikákat is (Shoei, Sun Project, Youth Engineering, Escort/Inokatsu, Escort/VFC), noha ezek később születtek.

A klasszikus airsoftnak számos gyűjtője akad világszerte, akik száznál is több „korabeli” fegyvert tartanak számon. Ennél jóval kevesebben vannak az aktív játékosok. Az okok prózaiak: az öreg flinták javarésze nem felhasználóbarát, vagy szimplán alkalmatlan a játékra. A különféle modellekről kevés információ forog közkézen, a hozzáértő tulajdonosok és a „szakirodalom” is rendkívül szűkös. Alkatrészhez csak újragyártással, másik fegyver bontásával lehet hozzájutni. Javítást vállaló szakembert alig találni, és ők is hosszú hónapokra előre be vannak táblázva.

Az igazi klasszikus márkák közül elsősorban a JAC (Japan Arms Collection) és az Asahi (Felkelő Nap) fegyverek a „hadrafoghatók”, de itt sem mindegy, hány tulajdonoson, hány javításon és hányszázezer lövésen van keresztül a kiszemelt model. Annak ellenére, hogy ezek képviselik a legjobb minőséget, könnyen érhet minket kellemetlen meglepetés. Szóval mielőtt valaki alaposan bevásárolna, jegyezzük meg a következőt: néhány száz, de néhány ezer dollárért is vásárolhatunk kikopott, toldozott-foltozott szemetet! Ne vegyünk klasszikus airsoftot, amennyiben nem vagyunk tisztában azzal, mire alkalmas a fegyver, használhatjuk-e egyáltalán játékra, milyen állapotban van, és milyen extra költségekkel kell számolnunk!


Minden géppuskák atyja

Az Asahi M60 1986-ban jelent meg. Ez volt az első airsoft géppuska replika, melyet eredetileg a JAC tervezett, és közösen készített az Asahival. Idővel az Asahi teljesen átvette a gyártást és tökéletesítette a konstrukciót. Három széria létezett: a „vietnámi” M60E1, a modernebb M60E3 „Long”, és M60E3 „Short” (rövidcsövű) model. Áruk a fémalkatrészek mennyiségétől függően változott.

A legolcsóbb a „Standard” kivitel volt. Ennél a csőfoglalat, a gázhenger, tokfedél, felső tokrész, és a tár is műanyagból készült. Az irányzékot nem lehetett állítani. A gázvezeték a pisztolymarkolat mögött, a tok alján csatlakozott a fegyverbe, és a teljesítményt biztonsági lefújószelep korlátozta. Mivel a tárat és a hevedertálcát egy darab műanyagból öntötték, ezért a standard M60 kb. 1000db BB-t volt képes befogadni.

Minőségben egy lépcsővel feljebb foglalt helyet a „DX” (Delux) kivitel, melynél megszüntették a teljesítménykorlátozást, és külön alkatrészként, acélból készítették a hevedertálcát. A tárkapacitás így kb. 500-700db BB-re csökkent.

A legritkább a „Super DX” (SDX) kivitel volt, mely állítható irányzékot kapott, és a tokfedélen, gázhengeren, markolatokon kívül minden fémből készült rajta. A gázvezetéket a pisztolymarkolat alján vezették ki. A Super DX-ekből szériánként mindössze 500 db készült.

Az Asahi M60 gyártása a cég bukásával, az 1990-es évek első felében fejeződött be. A fennmaradt példányok számát jelentősen csökkentette, hogy a „Standard” és „DX” kivitelnél a műanyag csőfoglalat könnyen eltörhetett, ha nem megfelelőn kezelték (pl. szíjon hordták) a fegyvert. Sokat alakítottak át házilag, vagy kisebb japán műhelyekben AEG-re, de még több ment tönkre a javítási, buherálási kísérletek során. Annyi bizonyos, hogy a cikk írásakor fellelhető darabok alsó hangon 10 év felettiek, de akadnak 20 évesnél idősebbek is…


Csőfoglalat, az olcsóbb változatokon műanyagból készül
(alatta a tár hátsó része, rézből)



Réz és acél

Ami az itt bemutatásra kerülő M60E3 Super DX felépítését illeti, a tok préselt acéllemez. Ugyanebből készült a teljes bipod, az irányzék, tusatalp, felhúzókar, a tokfedél zsanér, rakasztartó, hevedertálca, és a hordfogantyú is. A külső cső, a BB-tároló, és a csőszájfék aluminium. A tokfedél burkolata, a markolatok, és a gázhenger-imitáció műanyagból vannak.

A belső szerkezet javarészt vaskos sárgaréz, aluminium, és acél alkatrészekből áll össze. Spiáterből csak a tokfedél belseje és a tekintélyes súlyú csőfoglalat készül. A fontosabb fődarabok igen erősek, normális használat és karbantartás mellett tönkretehetetlenek. A szerelés minőségét jelzi, hogy kb. 7 kilogramm súlya ellenére a fegyver nem nyikorog, lötyög.


Bullet Valve rendszer

Ahogyan szinte az összes Asahi, ez is a régi „BV” (Bullet Valve) gázrendszert alkalmazza, ami teljesen eltér a mai GBB és NBB rendszerektől. A cég más fegyvereihez képest (pl. Sterling, FNC, Minimi) annyi az eltérés, hogy az M60 beépített, nem eltávolítható tárral üzemel. Vegyük sorra a főbb alkotórészeket.

A gázellátást a pisztolymarkolatban rejtőző szelepkapcsoló szabályozza. Amíg az elsütőbillentyűt hátrahúzva tartjuk, a szelep nyitva, folyamatosan áramlik a gáz a szerkezetbe. A kapcsoló aluminiumtömbjébe több oldalról is beszerelhető a légvezeték, attól függően, hogy a pisztolymarkolat alján vagy a válltámasz tövében van elhelyezve a csatlakozó. A biztosítókar szintén a markolat része, lefelé forgatva blokkolja az elsütőbillentyűt.

 


Szelepkapcsoló

A BB-tároló a tokfedél alatt helyezkedik el, körülbelül 700db lövedéket zúdíthatunk bele. A tároló alján egy dugattyús, forgó-adagolószerkezetet találunk, amit a felhúzókarral, kézi erővel kell működtetni. A felhúzókar ütközésig hátrahúzásával keskeny csatorna nyílik meg a tároló alján, melybe egyszerre 30 BB pottyanhat be. A felhúzókar visszaengedésével a BB-ket egy rézdugattyú tolja előre, a fegyver belsejében rejtőző igazi tárba.


A 700db BB-t befogadó tároló

 

Maga a tár egy S-alakban meghajlított rézcső, amiben a BB-k egymás mögött sorakoznak. A tárkapacitás 60db lövedék, tehát egyhuzamban maximum ennyit lőhetünk a fegyverrel, utána újból rántanunk kell egyet a felhúzókaron. A tár fegyvercső felőli vége a BV-kamrába, a másik egy kettős elágazásba torkollik. Ennek egyik ágát a BB-ket betöltő dugattyú zárja le légmentesen, másik végén a szelepkapcsoló biztosítja a gázellátást.


Fentről-lefelé: belső cső helyretolórugóval, BV-kamra a tárként
funkcionáló csővel, csőnyúlvány


A BV-kamra a fegyver legfontosabb része. Ez egy teflonpersellyel ellátott, vastag rézhenger, melyre a tár, és a külső/belső cső csatlakozik. Belsejében egy rugóval ellátott adagolót, és az eléje helyezett gumi O-gyűrűt találjuk. A rugós adagoló a BB-k egyesével betöltését szabályozza. A BV-kamrába elölről, néhány centi mélyen csúszik bele a belső cső, és az O-gyűrűt az adagolónak szorítja. Mivel az Asahi M60 eredetileg nem rendelkezik hopup-pal, a cső szabadon elforoghat tengelyirányban. (A cikkben szereplő példány esetében, a speciális belső cső miatt - lásd később - ez másképp van. A belső cső elforgásgátló gyűrűvel van ellátva, hogy a hopup-hatás vertikális maradjon. A külső cső aljára nyílást kellett vágni az elforgásgátló felszereléséhez.)


Hogyan működik?

A fegyver üzembe helyezéséhez valamilyen szokványos hajtógázt tartalmazó palack (manapság ez szén-dioxidot vagy sűrített levegőt jelent), és a gáznyomást szabályozó regulátor szükséges. A regulátornak alacsony nyomású (max 200-300 psi), pontosan beállítható készüléknek kell lennie. A megbízható üzemeléshez nincs szükség 80-120 psi-nál magasabb teljesítményre.

A regulátort csatlakozók és műanyagvezeték köti össze a fegyverrel. Ha nincs BB a tárban, akkor az elsütőbillentyű meghúzásakor csak a csövön át távozó gáz sziszegését fogjuk hallani. Üresen nem működik a szerkezet. Ez elsőre furcsán hangozhat, de mindjárt fényt derítünk a miértjére.

Ha meg van töltve a fegyver, lövéskor a gáz közvetlenül a tárba (S-alakú cső) áramlik, és tolni kezdi a BB-ket a BV-kamra felé. A lövedékek egyesével jutnak a BV-kamrába, ahol a gáznyomás hatására a gumi O-gyűrűnek feszülnek, aminek belső átmérője kisebb 6mm-nél. Mivel a BB elzárja a gáz útját, ezért a megnövekedő nyomás előretolja fegyvercsövet. Vele szinkronban mozog a tömítőgyűrűnek préselt BB, és az adagoló.

Amikor a cső teljesen előresiklott, a nyomás olyan szintre növekszik, hogy a BB átpréselődik az O-gyűrűn. A lövedék kirepül a csőből. A gáznyomás lecsökken, majd a csövet egy rugó visszalöki eredeti pozíciójába. Az egész ciklus kezdődik elölről. A folyamat mindaddig ismétlődik, amíg gáz áramlik a rendszerbe, és BB van a tárban. A belső cső tehát folyamatosan előre-hátra mozog néhány centit tüzelés közben, ami a csőtorkolat felől jól megfigyelhető.


Sematikus ábra a BV-rendszer működéséről
(feketével az adagoló, zölddel az O-gyűrű, sárga színnel a cső jelölve)



BV előnyök-hátrányok

Ha sikerült a leírásból és a mellékelt képekből a lényeget kihámoznunk, akkor látjuk, hogy meglehetősen találó a „Bullet Valve” elnevezés, hiszen a rendszer magát a BB-t használja fel a kilövés „vezérlésére”. A konstrukció egyszerű, kevés alkatrészből áll, kis túlzással egy locsolócső működési elvéhez hasonlítható. A tár nemcsak a lövedékeket tárolja, de egyúttal légvezeték is. Az adagolást a puszta gáznyomás biztosítja, szükségtelen tárrugót vagy egyéb segédszerkezetet alkalmazni. A tömítéseket, O-gyűrűt, a teflonperselyt, és a rugókat leszámítva nincsenek kopó alkatrészek a BV-rendszerben.

A BV-rendszer hátrányai között említhető, hogy alapesetben hopuppal nem rendelkezik, ami a lőtávolságot kb. 30 méterre korlátozza. Másik érzékeny pont, hogy a rugóknak megfelelő összhangban kell működnie, különben az O-gyűrű nem préselődik a csőfar és az adagoló közé, ami működési hibához vezethet. Ha például túl gyenge a visszalökő rugó, a cső kiugorhat a BV-kamrából és kikezdheti a teflonperselyt.

A torkolati sebesség és tűzgyorsaság a regulátorral, a cső visszalökő rugójával, csősúllyal, és az O-gyűrű típusával (belső átmérő, keménység) szabályozható. A „golyószelepes” megoldás miatt az M60 csak sorozatlövésre képes, és az alacsony tárkapacitás is fanyalgásra adhat okot. Bizony, 30-60 lövésenként újra meg újra fel kell húznunk a fegyvert. Akik arra számítottak, hogy az Asahival a gearboxok nyavalyáit levetkezve, hosszú sorozatokkal pásztázhatják a horizontot, csalódni fognak.


Részlegesen szétszerelve


Long Range Barrel

Manapság az a népszerű téveszme dívik, hogy az airsoft fegyverek lőtávolságát elsősorban a torkolati sebesség és a csőhossz határozza meg. Sokan próbálnak egyre erősebb tuninggal, egyre szűkebb és hosszabb csővel extra lőtávot kicsikarni, noha a hopup nagyságrendekkel fontosabb tényező ebben az egyenletben. Az Asahi M60 erre tökéletes példaként szolgál. De hát nem azt olvastuk előbb, hogy nincs bennük hopup?

Japán egyik ma is létező airsoft tuningcége a Sheriff. Elsősorban GBB pisztoly és APS2 alkatrészeikről ismertek, régen viszont klasszikus airsoft gyártásával, módosításával is foglalkoztak. Az ő nevükhöz fűződik a „Long Range Barrel” (LRB) nevű találmány, ami drámaian javított a BV-rendszerek lőtávolságán.

Az LRB egy 10mm külső átmérőjű, rézből vagy acélból készített, speciális fegyvercső. A csőfar úgy van kialakítva, hogy a csőfurat a BB-vel nem egyvonalban, hanem kb. 1-1.2 milliméterrel magasabban helyezkedik el. A lövedéknek a cső anyagából kimart, kb. 45 fokos „rámpán” kell felgördülnie. Ez a jelentéktelennek tűnő rámpa drasztikusan magasabb perdületet ad a BB-nek, mint a gumi-hopuppal működő rendszerek, ezért a lövedék messzebbre repül, és laposabb röppályát ír le. (lásd Magnus-hatás, Bernoulli-elv)




LRB aszimetrikus csőfarral, összesen ennyi a fegyver "hopup"-ja


A hatás annyira erős, hogy az LRB-vel szerelt fegyverek akár fele akkora torkolati energiával is képesek azonos lőtáv elérésére, mint modernebb társaik! Megfelelő körülmények mellett, egy 25-30cm hosszú LRB, 1.4-1.7 Joule torkolati energiával képes elérni a 80-90 méter lőtávolságot - anélkül, hogy az eget kellene céloznunk a fegyverrel. Hasonló lőtáv elérésére a mai airsoft puskák többsége 3 Joule körül képes!

Az eddigi tapasztalatok szerint az LRB legjobban a BV-rendszerrel működik. Ennek oka nem a cső hátrasikló mozgásában, hanem a BB kilövési módjában keresendő. Amíg más fegyverek egy fix levegő/gázmennyiséggel dolgoznak, addig itt egy folyamatos gázsugár a cső teljes hosszán át, egyenletesen gyorsítja a lövedéket. A gumi-hopupnál a BB-nek egy fizikai akadályt kell leküzdenie a csőben - minél erősebb hopup hatást akarunk kiváltani, annál jobban a csőbe kell lógnia a hopupnak, és annál kevesebb energia marad a lövedék gyorsítására. Röviden, az LRB gazdaságosabban működik.

A kérdés kézenfekvő: ha valóban ennyire jól működik ez a hopup, miért nem ezt használja mindenki? Először is, az LRB ugyan sosem kopik el, de „belövésre”, finomhangolásra, legfeljebb az esztergapadon, gyártás közben van lehetőség. Nem tudunk állítani rajta, a röppályát csak a lövedék súlyának változtatásával szabályozhatjuk. (Állítható LRB kifejlesztésére több kísérlet történt, eddig sikertelenül.) Tehát, ha nem találunk megfelelő BB-t, sosem fog úgy lőni a fegyver, ahogy szeretnénk. Nem lesz könnyű dolgunk, mivel .20 és .25 grammos BB-kel a hopup hatás általában annyira erős, hogy 20-30 méter után a lövedékek függőlegesen az „űrbe” repülnek. Az ideális lövedéksúly .28-30 körül mozog, de csak olyan jöhet szóba, ami nem törik össze a BV-kamrában vagy a cső rámpáján.

További korlátozó tényező, hogy az aszimetrikus csőfar kialakításához vastagabb csőre van szükség, ami ritkán szerelhető be a ma forgalomban lévő fegyverekbe. Szintén probléma, hogy az LRB a kenőanyagokra, koszra érzékenyebben reagál, jó teljesítményre csak tiszta, zsírtalanított állapotban számíthatunk.

Az Asahi fegyverekbe az LRB minden esetben utólag kerül beszerelésre. A cső gyártásával három cég foglalkozott. Legnagyobb becsben az eredeti Sheriff és AS4L-féle csöveket tartják. Az ANGS csövei kevésbé voltak hatékonyak. Jelenleg egyetlen BV-rendszerű LRB sem készül, ha mégis sikerül valamelyik szakembert rávennünk a legyártására, 150-200 dolláros költséggel számolhatunk. Japán GBB pisztolyokhoz a Sheriff ma is kínál LRB-ket.


Közel két év tapasztalatai

A képeken szereplő M60E3-at valamikor 2006 elején rendeltem meg egy Japánban élő klasszikus airsoft szakértőtől (SniperX, aka Paul Whitney). A dolog távolról sem ment egyszerűen: körülbelül két hónapot kellett arra várni, hogy előre kifizethessem a megállapodott összeget, majd újabb 6 hónapot, hogy a megrendelést hiánytalanul kézhez kapjam. A fegyver ára igen borsos volt, cserébe viszont teljesen új M60E3 Super DX-re tettem szert (állítólag valakinek a gyűjteményéből), eredeti papírokkal, dobozzal. Mivel az eladásra kínált Asahik gyakran rozsdásak, sérültek, panaszra nem volt okom.

A fegyver először Japánból az USA-ba repült, SniperX elérhetetlen, örökké elfoglalt testvéréhez (Andrew Whitney), aki elkészítette hozzá az LRB-t. Egy e-mail váltásból kiderült, hogy a dolog nem sikerült elsőre, csak a második legyártott cső hozta a megfelelő teljesítményt. Az M60 végül 2006 augusztusában érkezett meg, egy használt regulátorral és hozzávalókal együtt.

Az „ismerkedési fázis” pontosan úgy zajlott, ahogy más Asahi tulajdonosok előre figyelmeztettek. Ezek nem plug-and-play eszközök, hosszabb „betanulási” időt igényelnek, mint az AEG-ek. Előbb meg kell ismernünk a nyűgjeiket, és csak utána használhatjuk ki a teljes potenciáljukat. A problémákkal nekünk kell megbirkóznunk, a néhány elérhető tulajdonostól túl sok segítségre nem számíthatunk.

Az első teszteknél nem sikerült 50-60 méter nagyobb lőtávolságot elérni, akármilyen beállítással próbálkoztunk. Hamarosan kiderült, hogy az elöregedett tömítések, csatlakozók néhány helyen eresztettek, így pedig egyetlen BV-fegyver sem működik megfelelően. Sokáig gond volt az LRB-vel, időnként „negatív” vagy nulla hopup hatást produkált. A BV-kamra néha megszorult, nehézkesen működött. A tűzgyorsaság ingadozott. A Palmers regulátorról kiderült, hogy hibás. Eltelt néhány hónap.

A regulátor cseréje és a szivárgások kiküszöbölése a hibák jelentős részét megszüntette. Más M60-asokkal ellentétben ez a példány teljesen száraz BV-kamrával nem működött jól. Nemcsak a kenőanyag típusát, de mennyiségét is gondosan kellet megválasztani. Problémát jelentett, hogy a regulátor is kenést igényelt, de az anyag fegyverbe jutását minimumra kellett szorítani. A csőbe került olaj lenullázta a hopup hatást, a szennyeződés drámaian csökkentette a pontosságot és a lőtávot, ezért a csövet sűrűn kellett alkohollal pucolni. A BV-kamra O-gyűrűjét sem ártott 5-7.000 lövésenként kicserélni, amit külföldről kellett beszerezni (itthon nem volt megfelelő méret). A külső cső és csőfoglalat rögzítőcsavarjait időről-időre meg kell húzni.


A távolság a célig 93 méter (2007)


A hibák elhárítása, a megfelelő BB-k kiválasztása, és az ideális gáznyomás (100-110 psi) kikísérletezése után, 2007 elején a fegyver végre kezdett az elvárások szerint működni. Egy márciusban, videón is megörökített teszten 1.7 Joule teljesítmény mellett, GP .28 BB-vel sikerült elérni a 82, majd a 93 méter lőtávolságot. A távolság lézeres távmérővel, a torkolati sebesség kronóval került megállapításra. A cél egy 80x80cm-es deszkalap volt, a találatok jól hallhatók a videón. A fekvő pozícióból leadott lövések közben derült ki igazán, hogy 80 méterig mennyire laposan lő a fegyver.

Az M60-assal azóta további több tízezer lövés került leadásra, több nemzetközi játékon is részt vett, ahol korlátai ellenére hasznos, megbízható fegyvernek bizonyult. A sok „csatának” persze megvolt a böjtje, a durva kezelés miatt sikerült a felhúzókar acél tartólapját eltörni. Szerencsére az alkatrész itthon, fegyvermesterrel javítható volt. Tanulság: a felhúzókart kézzel vissza kell kísérni, sosem szabad hagyni, hogy előrecsapódjon.


"Abkhazia", 36 órás milsim-játék, Csehország (2008)



2008 márciusában, egy újabb teszt alkalmával, különböző BB-k kerültek kipróbálásra, és a saját, 3 Joule teljesítményű Tokyo Marui VSR puskámmal hasonlítottam össze az Asahi-t. Közel azonos lövedéksúly mellett (.29 SGM vs .30 Blaster) az Asahi nagyobb lőtávolságot produkált, sokkal alacsonyabb torkolati energia mellett. Pontosságban természetesen a VSR nyert, 70 méteren körülbelül ötödakkora szórással, mint az M60 (30cm vs 150cm).


Marui VSR és Asahi M60 teszt, 75 méter a célig (2008)



Játszhatóság

Fontos legszögezni, hogy az Asahi M60 - bármennyire is furcsán hangzik - nem géppuska. Adagolási rendszere miatt folyamatos fedezőtűzre képtelen, az újratöltéshez, a felhúzókar rángatásához pedig állandóan fogást kell váltani a fegyveren. Tárkapacitása meg sem közelíti a motoros tárral szerelt AEG géppuskákét. Leginkább nagy hatótávolságú csapattámogató puskának lehetne nevezni. A játékosra rótt szerepkörben tehát közelebb áll a támogó lövészhez (DM), mint a géppuskáshoz. Persze ez sem igazán a megfelelő skatulya, mert a mozgó csöves BV-szerkezet miatt szórása sokkal nagyobb, mint az AEG-eknek.

Sokakban felmerülhet, mennyire használható egy ilyen fegyver? Palackkal, regulátorral, optikával, BB-vel együtt a súly meghaladja a 10 kilogrammot. A palack hátizsákban foglal helyet, a vezetéket a kar alatt érdemes elvezetni. Szükség esetén kisebb karabinerrel, gyorskötözővel is rögzíthető, hogy ne legyen útban, de általában a fegyvertartó kar elég védelmet nyújt a vezetéknek. Ha mégis elakadnánk valamiben, vagy gyorsan meg kell szabadulnunk a „köldökzsinórtól”, a gyorscsatlakozókkal egy pillanat alatt leoldható a fegyver. A vezeték leválasztása után lövésre képtelen, teljesen biztonságos a szerkezet.

Meghajtásra szén-dioxidot és sűrített levegőt is használhatunk. Levegővel magasabb (1000-1200 lövés/perc feletti) tűzgyorsaságot, egyenletesebb működést érthetünk el, viszont jóval kevesebb lövést adhatunk le, mint egy azonos térfogatú CO2 palackkal. A szén-dioxid viszont téli játékra nem megfelelő, illetve a sebesség-ingadozásra, folyamatos tüzelésnél a lehűlésre is oda kell figyelni. Összességében a szén-dioxid az olcsóbb és egyszerűbb megoldás - egy fél literes palackkal legalább 3-4000 lövést adhatunk le.

 


Szerelék CO2 palackkal, elsődleges és másodlagos regulátorral, gyorscsatlakozóval

 

Az M60 hatékony lőtávolsága az említett 1.5-1.7 Joule teljesítményen, .30 Blaser BB-vel kb. 70-80 méter. Nagyobb méretű cél (pl. mellalak) leküzdésére általában a 10-20 lövéses rövid sorozatok is elegendők. Kisebb céloknál figyelembe kell venni az Asahi normálisnál nagyobb szórását. 50 méterre vagy annál közelebbre néhány lövés elegendő szokott lenni a sikeres találathoz. Számolni kell azzal, hogy a BB súlya miatt a szélhatás kevésbé érvényesül, viszont extrém lőtávokon a repülési idő elérheti a 3 másodpercet.

A lőtávolság kihasználására az eredeti nyílt létrairányzék alkalmatlan, valamilyen optikát kell felszerelni. Itt viszont abba a problémába ütközünk, hogy a gyári műanyag tokfedél megrepedhet. Erre a TOP M60-hoz gyártott, TGS fém tokfedél átalakítása jelentette a megoldást. Az általam használt, 4x nagyítású Guarder ELCAN replika 700 grammal növeli a tömeget, azonban jó képminőséget és széles látóteret biztosít. Az irányzék 75 méterre van belőve, ezért rövid (<40m) lőtávokon, például földön hasaló, vagy lövészgödörben rejtőző célnál gondosan alá kell tartani.

Felhúzáskor nem árt kissé megrázni, fel-le billenteni a fegyvert, mert a tárolóból a BB-k nem mindig pottyannak be töltőszerkezetbe. Ha túl sok lövedéket próbálunk a betölteni, és nyitott pozícióban megakad a felhúzókar, a csőtorkolatot ég felé fordításával, és a felhúzókar ütközésig hátrahúzásával elhárító az akadályt.

Hordásához egy széles, párnázott, kétpontos szíj javasolt. A csőfogantyú acélból van, elég erős, de mégsem javasolt ennél fogva emelgetni a fegyvert. Ugyanígy nem jó ötlet csak a műanyag pisztolymarkolatnál, Rambó-stílusban tartani az eszközt.


Két generáció: Asahi M60E3 SDX és Classic Army M249 AEG


Mennyibe fáj?

Az Asahi M60 Standard változatai 800-1000, a Delux 1000-1200, a Super DX pedig 1200-1800 dollár vagy magasabb áron cserélnek gazdát. Az ár a tartozékok és az állapot függvénye. A fegyver működéséhez szükséges, alacsony nyomású (0-300psi) Palmers regulátor, vezeték, csatlakozókkal kb. 150 dollár. Az LRB további 150-200 dollárt emel a kiadásokon. Postköltséggel, vámmal, a kiadások többszázezer forintra rúgnak.

Széndioxid palackokat itthon kb. 5000 forintért vásárolhatunk, a sűrített levegős (HPA/nitro) tartályokat 20-30.000 Forinttól szerezhetjük be. Sűrített levegőhöz szükség lesz egy átfejtőre, ennek ára 10-30.000 Forint. Az újratöltés palackonként néhány száz forintba kerül.

Trasher, 2008

(A fegyvert ábrázoló illusztrációk a szerző felvételei)